Apáti Bence

Apáti Bence
Született1981. január 8. (43 éves)
Budapest
Állampolgárságamagyar
SzüleiLukácsy Katalin
Apáti Miklós
Foglalkozásabalett-táncos
Sablon • Wikidata • Segítség

Apáti Bence (Budapest, 1981. január 8. –)[1] Harangozó Gyula-díjas magyar balett-táncos, publicista, konzervatív közéleti személyiség.[1] A Magyar Nemzet főmunkatársa.

Életútja

Apja Apáti Miklós költő, író, anyja Lukácsy Katalin színésznő, előadóművész,[2] ikertestvére Apáti Ádám (zenész).[3]

Tanulmányait a Magyar Balettintézetben végezte Fodor Gyula, Seregi László, Koren Tamás, Keveházi Gábor és ifj. Nagy Zoltán tanítványaként,[4] majd 1998-ban az Alicia Alonso Intézetben is képezte magát Madridban.[5] 2000-ben szerzett diplomát a Magyar Táncművészeti Főiskolán. 2000-ben szerződött a Magyar Állami Operaházhoz.[4] 2017-ig a Magyar Nemzeti Balett magántáncosa.[6]

Televíziós szereplései (pl. Kismenők) által vált országosan ismertté.[7] Rendszeres vendége az Echo TV Keménymag és a Hír TV Szabadfogás című műsorának, továbbá műsorvezetője a Főhős című politikai magazinnak.

Publikált a 888.hu-n és Mandineren. 2018-tól a Magyar Idők napilap főmunkatársa volt, majd az újraindított Magyar Nemzet publicistája lett. Rendszeresen szokott publikálni a Figyelőben is. 2019-től a Budapesti Operettszínház balettigazgatója.[8]

2022 novemberében bejelentette, hogy távozik a HírTV-től.[9]

Szerepei[5]

  • Oberon, Zuboly (Szentivánéji álom)
  • Orion, Kentaur (Sylvia)
  • Rotbart, pas de trois (A hattyúk tava)
  • magyar katona (Mayerling)
  • férfi szóló (Contertante)
  • Tybalt (Rómeó és Júlia)
  • Spartacus (Spartacus)
  • Diótörő herceg (A diótörő)
  • Petruchio (A makrancos Kata)
  • Rhett Butler (Elfújta a szél)
  • A Nap (A Nap szerettei)
  • Pas d'action (A bajadér)
  • Banya (Hófehérke és a hét törpe)
  • Iván (Karamazov testvérek)

Filmográfia

  • Markó Iván-Keveházi Gábor: Emberi himnusz (2007)[10]
  • Kút (2016)

Műsorai

  • Kismenők (2016)
  • A nagy duett (2017)
  • Keménymag (2017–)
  • Főhős (2018–)
  • Szabadfogás (2018–2020)
  • A Dal (2020)

Díjak, elismerések

  • 1997. A Magyar Táncszakiskolák pécsi országos balettversenye – 3. helyezett[1]
  • 2001. Magyar Táncművészeti Főiskola háziversenye – 3. helyezett[4]
  • 2013. "Az év legjobb férfi táncművésze" díj (A Magyar Táncművészek Szövetsége)[1]
  • 2023. Harangozó Gyula-díj[11]

Családja

2012-ben elvált,[12] felbomlott házasságából születtek iker fiai (Miksa és Kadosa).[13] Jelenlegi párja Földi Lea balett-táncos.[14]

Jegyzetek

  1. a b c d http://nol.hu/kultura/jo-akkor-kimondom-en-1553173
  2. Lukácsy Katalin (angol nyelven). mek.oszk.hu. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
  3. Apáti Ádám (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2018. május 17.)
  4. a b c Apáti Bence a közismert balett táncos | Balett, klasszikus balett (hu-HU nyelven). balett.info. [2015. február 5-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 3.)
  5. a b Online, Theater: Theater Online - színház, képek. theater.hu. [2017. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 3.)
  6. http://fidelio.hu/tanc/2017/06/11/uj_utakon/
  7. Kismenők
  8. Apáti Bence balettigazgató lett (hu-HU nyelven). 24.hu, 2018. október 20. (Hozzáférés: 2019. március 12.)
  9. Dániel, Szalay: Felmondott Apáti Bence a HírTV-nél (magyar nyelven). Media1, 2022. november 15. [2022. november 15-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2022. november 15.)
  10. Apáti Bence (magyar nyelven). PORT.hu. (Hozzáférés: 2017. december 3.)
  11. Számos művész részesült kulturális középdíjban, illetve állami kitüntetésben (hu-HU nyelven). Fidelio.hu. (Hozzáférés: 2023. március 18.)
  12. https://24.hu/szorakozas/2016/06/04/egy-boronddel-hagyta-el-a-feleseget-apati-bence-a-kismenokbol/
  13. Archivált másolat. [2017. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 3.)
  14. Archivált másolat. [2017. december 4-i dátummal az eredetiből archiválva]. (Hozzáférés: 2017. december 3.)

További információk

  • http://nol.hu/kultura/jo-akkor-kimondom-en-1553173
  • https://web.archive.org/web/20150205031137/http://balett.info/apati-bence-a-kozismert-balett-tancos/
  • https://web.archive.org/web/20171204061426/https://theater.hu/index.php?mode=portre&szemely_id=7049&sub=C
  • http://www.origo.hu/teve/20161021-interju-apati-bence-balettmuvesszel-az-operahaz-tancosaval-a-tv2-szereplojevel.html
  • https://web.archive.org/web/20181115153832/https://magyaridok.hu/apati-bence/
Show-műsorok
Sablon:A Dal
  • m
  • v
  • sz
Évadok
Eurovíziós nemzeti válogatók
  • 2012
  • 2013
  • 2014
  • 2015
  • 2016
  • 2017
  • 2018
  • 2019
Tehetségkutató műsorok
  • 2020
  • 2021
  • 2022
  • 2023
  • 2024
Műsorvezetők
Jelenlegi
  • Fodor Imre (2023–)
  • Rókusfalvy Lili (2020, 2022–)
Korábbi
Zsűri
Jelenlegi
Korábbi
Győztes előadók
Eurovíziós nemzeti válogatók
Tehetségkutató műsorok
Győztes dalok
Eurovíziós nemzeti válogatók
Tehetségkutató műsorok
  • Mostantól (2020)
  • Egyetlen szó (2021)
  • Nem adom el (2022)
  • Éjféli járat (2023)
  • Legényes (2024)
Kapcsolódó cikkek
Sablon:A nagy duett
  • m
  • v
  • sz
Évadok
  • 1
  • 2
  • 3
  • 4
  • 5
  • 6
Műsorvezető
Zsűri
Győztesek
Versenyzők
1. évad
Amatőrök
Profik
2. évad
Amatőrök
Profik
3. évad
Amatőrök
Profik
4. évad
Amatőrök
Profik
5. évad
Amatőrök
Profik
6. évad
Amatőrök
Profik
Kapcsolódó szócikkek
  • TV2
  • Dancing with the Stars
Nemzetközi katalógusok
  • PIM: PIM2263500